Minden egyre nehezebb,
nem tudom mit tegyek.
Rengeteg döntés közt kellett választanom,
de már is érzem lesz olyan amit megbánok.
Minden percben érzem,
hogy ő már nincs velem.
Nagyon nehéz nélküle,
tudtam nem szabad megszeretnem.
Az élet megy tovább,
de ki az aki mellettem áll...
Nem találom,
de akarom mégis őt kívánom,
más nem kell csak ő ne bántson.
Ma mikor rá gondolok,
az már arcomon nem mosoly,
csak fájdalom.
Kérdezem mért velem ...
mit tettem hogy ezt érdemeljem....
Nem értem,
kevesebb a mosoly mint a könnyek,
akkor miért kell hogy éljek...
Ő volt az,
akiről sosem gondoltam,
hogy fájdalmat okoz valaha.
Újabb csalódás,
de ez már nem úgy fáj,
ez már valahogy megszokás...
Vajon van élet nélküle...
Kipróbálnom muszáj lesz...
Annyi szó feleslegesen,
vajon volt igaz belőle....
Kitudja,
a szellő tutti megnem súgja.
A pillantás,
mellyel nézett rám,
az még mindig fáj.
Legszívesebben sírva fakadnék,
mikor látom hogy mindenki boldog kivéve én.
Ennyi volt vége,
ki rakta a szűröm,
de mégis szeretem.
Ez vajon hogy fog elmúllani...
az érzés nem fog aködbe szálni.